Az Ábel a rengetegben Tamási Áron 1932-ben megjelent regénye. A történetet eredetileg a Brassói Lapok című újság adta le részletetekben. Könyvként 1932-ben jelent meg, Kolozsvárott, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában, Kós Károly tervei szerint, Bánffy Miklós tollrajzaival.

A regény két folytatása az Ábel az országban (1934) és Ábel Amerikában. A trilógia önálló egységként 1937-ben jelent meg, a budapesti Révai Irodalmi Intézet adta ki egy kötetben, Ábel néven. Azóta használatos a trilógia összefogó neveként az Ábel név.

celekménye:

Szakállas Ábel egy 15 éves, székely fiú, aki az I. világháború után elszakadt Erdélyben, Csíkcsicsón lakik. Édesapja elszegődteti erdőpásztornak a Hargitára. Az a feladata, hogy őrizze a kivágott fát, és ha vásárlók jönnek, akkor fizetés ellenében számlát állítson ki nekik.

A fiú talált kutyájával, két tyúkkal egy kecskével és egy macskával tölti mindennapjait, míg egyik erdei sétája alkalmával puskákat és fekete, nagy vaskörtéket talál. Az egyik vaskörte alá tüzet rak, majd a hatalmas robbanás után visszatérve a helyszínre hatalmas pusztítást lát. Ábel örül ennek, mivel szerződése szerint a (viharban) kidőlt fákat eladhatja, és az értük kapott pénzt megtarthatja.

Egy Fuszulán nevű román kereskedő becsapja, majd Ábel leleplezvén a csalást, a társaság igazgatójával elfogja. Mivel a csaló elmenekül, kirendelnek a fiú mellé egy morcona román csendőrt, Surgyélánt.

Ketten töltik a telet a hótól elzárt házban, eggyik nap a csendőr egy sassal tér haza ami megöli a macskát és a kutya fél szemét is kikaparja. A sast végül megsütik és meg eszik, de az emészthetetlem húsától Ábel hosszú időre ágynak esik. Míg az otthonról kapott elemózsiát eszegeti, addig a román csendőr megeszi a kecskét.

Surgyélán később összeáll Fuszulánnal, és akkor térnek vissza az erdei házba, mikor Ábel édesapja is ott tartózkodik. Az öreg lerészegedett, és fogást keresett a két gonosztevőn. Ábel nagy nehezen megmenti apját a verekedéstől, és ezzel saját életüket is.

Ábel összebarátkozik a közeli papokkal, akiknek egyik legfiatalabb növendékét, Márkust különösen a szívébe zárja. Ez a tüdőbeteg fiú végül is felköltözik Ábelhez a Hargitára, hogy ott gyógyuljon. A két fiatalt felkeresi Surgyélán és Fuszulán, majd az ifjú szerzetes elmondott beszédének hatására önként jelentkeznek a rendőrségen.

Márkus végül is bele hal a betegségébe és a Hargitán eltemetik. A temetés után Ábel elmegy a megbízó bankjába, hogy felvegye a fizetését, és ott szembesül a ténnyel, hogy télre csak a fele fizetés jár, mivel akkor nem kell fát eladni. Ábel leadja a munkát, visszatér falujába, ahol meglátogatja édesanyja sírját, és ott megfogadja, hogy egész életében a szegények és elnyomottak szószólója lesz.